|
|
|
|
|
|
|
|
A projekt ismertetése: A Dunamenti Regionális Népfőiskola Közhasznú Egyesület a TÁMOP 3.2.3-09/2-2010-0059 sz. "A felnőttképzés új dimenziói" kiírásra adta be pályázatát, amely Dimenzió fantázianévvel 2010. november 1-jével indult. A projekt célja és célcsoportja: A projekt a non-formális és informális tanulási formák elterjesztésével hátrányos helyzetű csoportok bekapcsolását valósítja meg az egész életen át tartó tanulás folyamatába - folyamatos pszicho-szociális szolgáltatásokkal egybekötve. A non-formális képzések fő célja, hogy a résztvevők olyan ismeretekkel gazdagodjanak, melyek növelik a munkaerő-piaci reintegrációjukat és elhelyezkedési esélyeiket. Az informális tanulási formák esetében a helyi identitást erősítő kreatív, közösségi programok szerepeltek, mely a közoktatás hatékonyságának növelésére irányult. A célcsoport felkutatása, bevonása: A program során, a non-formális képzések esetében összesen 296 fő bevonására került sor. A kiválasztás során az alábbi szempontokat tartottuk szem előtt:
60 szakképzésben tanuló diák számára, akik:
foglalt magába, melynek keretében 5 népi kismesterség alapjait sajátították el a résztvevők. Ezen kívül lehetőséget biztosítottunk számunkra, hogy a közösségépítő foglalkozások alkalmával betekintést nyerhessenek a térséghez kötődő szokások, hagyományok világába Az TÁBOR TEMATIKÁJA LETÖLTHETŐ ITT Az TÁBOR LEÍRASA LETÖLTHETŐ ITT Folyamatos pszicho-szociális támogatás: A képzések során mentori szolgáltatást biztosítottunk a célcsoportnak annak érdekében, hogy időben feltárjuk és elháríthassuk azokat a problémákat, melyek a hatékony és eredményes tanulást, együttműködést esetlegesen akadályozhatták volna. A pszicho-szociális szolgáltatásokba tartoztak a bemeneti motivációs kérdőívek, illetve a képzések/tábor végi elégedettségmérések is, melyek visszacsatolásként szolgáltak számunkra a résztvevők hozzáállását illetően. A mentori szolgáltatás hatékonyságát bizonyítja, hogy a lemorzsolódás mértéke viszonylag alacsony volt. Eredmények: A digitális írástudás kompetenciák esetében a 216 főből 191 fő (88 %) fejezte be a tanfolyamot. Az angol tanfolyamot sikeresen teljesítők száma 55 fő volt a 60 főből (92%), a német nyelvi képzéseknél mindenki elvégezte a tanfolyamot, összesen 24 fő (100%). A résztvevők minden esetben belső vizsgán vettek részt, s azt követően a tanfolyam sikeres elvégzését tanúsító Látogatási bizonyítványt vehettek át. Képzéseink népszerűségét bizonyítja, az utolsó két angol tanfolyam esetében meg kellett növelnünk a csoportlétszámot 2-2 fővel, ezen kívül plusz egy 10 fős angol képzést indítottunk el. A digitális írástudás kompetenciákat illetőn a túljelentkezés még nagyobb arányú, ennek köszönhetően egy 13. csoport is elindul november hónapban. A hagyományőrző tábor résztvevőire kezdetben jellemző volt, hogy alacsony önértékeléssel bírtak, kevés önbizalommal álltak hozzá a feladatokhoz. A programoknak köszönhetően azonban - ahogy egyre inkább összeszoktak, sikerélményekkel gazdagodtak - ez pozitív irányba mozdult el. Ráadásul, a tábort követő kiállítás kiváló alkalom volt arra, hogy a diákok kreativitásának eredménye szélesebb közönséghez is eljusson. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.   A támogatás összege: 33 667 954 Ft   A projekt megvalósítási időszaka: 2010. november 1. - 2012. január 31.   További információk: www.nfu.hu   Akkreditációs lajstromszám: AL-1457  
|
|
|
Bemutatkozás
|
Munkatársak
|
Elérhetőségek
|
Közhasznúsági jelentés
|
Tanfolyamok
|
Eredményeink
|
Fotógaléria
|
Partnerség "Ugródeszka" | "Szinergia" | "Dominó" | "NETre Kész" | ECDL VIZSGA | E-Magyarország Pont | Útravaló | "Dimenzió" |